A Pozitív Kft. 1990. évben kisvállalkozásból jött létre. Jelenleg magánemberek tulajdonában van. Megalakulását követően szakmailag és gazdaságilag folyamatosan megerősödött. Kezdetben különféle vásárok, kiállítások és szabadtéri rendezvények kültéri világításával, illetve villanyszerelési munkáival foglalkoztunk.
1994. évben vásároltunk telephelyet Ják községben. Ettöl az időponttól indította el a vállalkozásunk azt a lakatos üzemet, amely ma már exportra is termel és sok helybéli lakosnak nyújt megélhetést. A cég folyamatos feljlődése lehetővé teszi mind a villamosipari, mind a fémipari tevékenységünk kibővítését és fejlesztését.
A villamosipari kivitelezés terén az energiaellátási és térvilágítási munkák jelentik a fő profilunkat. Nagy tapasztalattal rendelkezünk a vasúti térvilágítás építésben is, számos vasútrekonstrukciós ill. fejlesztési projektben vettünk részt. Természetesen épületek teljes erős,-és gyengeáramú hálózatainak kiépítése is testhezálló feladat számunkra. A GYSEV és MÁV vonalain számos ilyen jellegű munkában vettünk részt, melyek során az épületek villámvédelmi rendszerének kiépítését, valamint az elektromos hálózat teljeskörű felülvizsgálatát is elvégezzük.
A lakatos üzemünk középnehéz fémszerkezetek gyártásával foglalkozik, melyeket belföldre és külföldre is értékesít. A játszótéri berendezésketől, a görkorcsolya pályaelemeken át, a vasúti felsővezetéki és térvilágítási oszlopokig széles spektrumot ölel át a gyártói kapacitásunk. Az üzem fejlesztése során beszereztünk egy vízvágó berendezést is, mellyel meg tudunk felelni a partnereink növekvő igényeinek, valamint a technológiának köszönhetően más, egyéb anyagok vágása révén új piacokon is meg tudtunk jelenni.
A tulajdonosi szerkezet garanciát nyújtott és nyújt a cég számára a töretlen fejlődéshez.